Adatkezelési Tájékoztató

Adatkezelési Tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató

 

Platánplán Mérnöki Iroda Kft.

9653 Répcelak, Hársfa liget 8A

 

 

Bevezetés

 

Az adatvédelmi tájékoztató célja, hogy bemutassa a Platánplán Mérnöki Iroda Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő) által alkalmazott adatvédelmi és adatkezelési elveket és az Adatkezelő adatvédelmi és adatkezelési politikáját, amelyet az Adatkezelő magára nézve kötelező erővel ismer el. Jelen szabályok kialakításakor az Adatkezelő különös tekintettel vette figyelembe az Európai Parlament és a Tanács (Eu) 2016/679 számú rendeletét és az EU „29-es munkacsoport” vonatkozó állásfoglalásait, valamint a tagállami kapcsolódó és jogharmonizációt célzó törvényeit, rendeleteit és ajánlásait.

A jelen tájékoztató célja, hogy az Adatkezelő által jogszabályban meghatározott feladatainak elvégzése során, valamint az Adatkezelő által nyújtott szolgáltatások minden területén, minden természetes személy számára, tekintet nélkül nemzetiségére vagy lakóhelyére, biztosítva legyenek az érintettek személyes adataihoz fűződő jogai és alapvető szabadságjogait, különösen a magánélethez való jogát tiszteletben tartsák a személyes adatainak elektronikus, gépi és kézi adatkezelés során (adatvédelem).

Az Adatkezelő elkötelezett alkalmazottai, ügyfelei, partnerei személyes adatainak védelmében, személyes adataikat bizalmasan kezeli és megtesz minden olyan adatbiztonsági, adatvédelmi, technikai és szervezési intézkedést, amely a kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

Szervezet bemutatás

 

Adatkezelő

 

Az adatkezelő neve: Platánplán Mérnöki Iroda Kft.

Székhelye: 9653 Répcelak, Hársfa liget 8A

Az Adatkezelő elektronikus elérhetősége:    platanplan@gmail.com

Az Adatkezelő cégkapujának elérhetősége:  23589540#cegkapu

Az Adatkezelő az adatkezelési tevékenységét az Európai Parlament és a Tanács (Eu) 2016/679 Rendelete (GDPR – Általános Adatvédelmi Rendelet) alapján, a 29-es munkacsoport állásfoglalásainak figyelembevételével végzi.

A Társaság építőipari műszaki tanácsadást, mérnöki tervezői- és építés-kivitelezési tevékenységet végez. Szervezetének kialakításában elkülönül az építés kivitelezés a Társaság adminisztratív működtetésétől, amely utóbbi magába foglalja az ügykezelő- és nyilvántartó titkárságot, illetve a műszaki tervezést. 

A Platánplán Kft. az adatkezelés eltérő céljai alapján, ügyviteli, nyilvántartási és számviteli célú adatkezelést végez. 

Az adatkezelés elsődleges érintettjei a munkavállalók (alkalmazottak), a megbízók és az alvállalkozók, másodlagos érintettek az alapanyag beszállítók, és az érdeklődők, ajánlat kérők (ügyfelek), harmadrészt pedig azok a potenciális munkavállalók, akik adataik megadásával jelentkeztek adott feladatokra, de még nem kerültek alkalmazotti állományba.

Adatvédelmi felelős

A Platánplán Mérnöki Iroda Kft. Adatkezelő kinevezett adatvédelmi felelőssel rendelkezik, adatvédelmi tisztviselő kinevezésére nem kötelezett. A kinevezett adatvédelmi felelős elérhetősége: Bogdán Zóra bogdanzora@platanplan.hu  06/20-951-4625

A weboldal működésével kapcsolatos általános adatvédelmi tájékoztató

 

A KEZELT ADATOK: A portál látogatása során, a szerveren biztonsági okokból rögzítjük az Érintett hálózati identitását: számítógépének IP-címét és az Érintett által használt szoftverkörnyezetet, valamint látogatásának időpontját, és a megtekintett oldalak címét. Ezeket az adatokat elektronikus formátumban tároljuk szerverünkön, 30 nap elteltével már csak aggregált formában. Az adatokat csak jogerős bírósági megkeresés esetén adjuk ki.

Látogatása során ellenőrző fájlt (cookie-t) kaphat weboldalunktól, az oldalunk látogatottságát mérő külső, független auditáló szolgáltatásoktól (Google Analytics). A cookie-k elfogadása nem kötelező (böngészőprogramjában letilthatja), ám egyes szolgáltatásaink csak ezek elfogadásával vehetők igénybe. A mérési adatok kezeléséről az Adatkezelők tudnak részletes felvilágosítást nyújtani. Elérhetőségük: Google Analytics.

Adatai eljuthatnak hozzánk úgy is, ha felveszi velünk a kapcsolatot személyesen, nyomtatott, vagy elektronikus formában iratokat küld, amelyen személyes adatai is szerepelnek. 

Munkatársaink a tudomásukra jutott információkat a legteljesebb diszkrécióval kezelik, nyilvánosságra hozataluk, továbbításuk harmadik fél részére az Érintett hozzájárulása nélkül nem történhet meg. 

AZ ADATKEZELÉS CÉLJA: A szerver által automatikusan rögzített adatokat a szerver biztonságos üzemeltetése érdekében átmenetileg tároljuk. Valamennyi más adatot a szolgáltatások működtetése, illetve a felhasználók azonosítása érdekében rögzítjük.

Valamennyi, az adatvédelmi nyilatkozatunkban közzétett metódus az Érintett személyes adatainak kezelésével kapcsolatos eljárásra vonatkozik. A nem személyes adatok kezelésével kapcsolatban külön nyilatkozatot nem teszünk.

A SZEMÉLYES ADATOK FOLYAMATOS BIZALMAS JELLEGÉNEK, INTEGRITÁSÁNAK BIZTOSÍTÁSA

A személyes adatok kezelése során az Adatfeldolgozó folyamatosan biztosítja az általa kezelt adatok tekintetében azok bizalmas jellegét, integritását és rendelkezésre állását. Ezen feladatokat részben az emberi erőforrás tudatosságának fejlesztésével, részben az Információbiztonsági Szabályzatban részletezett technikai és fizikai háttér útján valósítja meg.

Fontos figyelmeztetés:

 

Valamennyi, az adatvédelmi nyilatkozatunkban közzétett metódus az Érintett személyes adatainak kezelésével kapcsolatos eljárásra vonatkozik. A nem személyes adatok kezelésével kapcsolatban külön nyilatkozatot nem teszünk. 

Alvállalkozók/bedolgozók adatvédelmi státusza:

A Platánplán Kft. ügyviteli és üzleti folyamataiban olyan megbízásos jogviszonyban szerződött alvállalkozók/bedolgozók vesznek részt szolgáltatásaikkal, amelyek/akik a kapcsolati rendszerben résztvevő természetes személyek adatvédelme szempontjából, az érintetti adatok vonatkozásában lehetnek Adatfeldolgozók (pl: könyvelő, bérszámfejtő), vagy a tevékenység sajátos jogi szabályozása miatt (pl. önálló garanciális/szavatossági felelősséggel rendelkező szakipari szolgáltatók) Másodlagos adatkezelőkké válhatnak. 

Adatfeldolgozást végző szolgáltatók

 Azok a szolgáltatók tartoznak ebbe a csoportba, akik az Adatkezelő megbízásából, az Adatkezelőtől kapott érintetti személyes adatokat valamilyen meghatározott céllal felhasználják/feldolgozzák. Ha Megbízóval (Adatkezelővel) való szerződése lejár, teljesítődik, megszűnik, a rendelkezésre bocsátott dokumentumokat, adatokat a megbízónak vagy visszaadják, vagy a megbízó kérésére megsemmisítik, saját elektronikus nyilvántartásaikból törölni kötelesek. 

Ebbe a csoportba tartoznak az Adatkezelő könyvelését, bérszámfejtését végző szolgáltatók, illetve a foglalkoztatott ügyvéd, esetleg irattáros, informatikai szolgáltató. 

Adatkezelést végző alvállalkozók, bedolgozók

 Azok az Adatkezelőkkel szerződéses jogviszonyban álló alvállalkozók/bedolgozók, akik az építés-kivitelezés során olyan szakipari feladatokat – önállóan és saját kártérítési felelősség mellett – oldanak meg, amelyekkel szemben garanciális, szavatossági követelmények érvényesíthetőek. 

Ebbe a csoportba sorolhatók a komplex munkát végző szakiparosok (kőművesek, villanyszerelők, klímaszerelők, vízszerelők, fűtésszerelő, tetőszerkezeti ácsok, bádogosok, burkolók, festők, stb.), akik az Adatkezelőtől kapott kiviteli tervek alapján (a rajtuk szereplő megrendelői személyes adatokkal) a szerződött szakfeladatot, megbízásos jogviszony keretében, – a szerződésben rögzítetten – saját kártérítési felelősségük mellett végzik. 

Az ebbe a csoportba sorolható alvállalkozók bevonásával kettős adatkezelés valósul meg, amit a megbízási szerződésnek (szerződés adatvédelmi kiegészítésnek) rögzítenie kell. A kettős adatkezelés során az alvállalkozó – mint Másodlagos adatkezelő – a szavatossági kötelezettségből származtatható jogszabályi jogalap szerint kezeli az építtető/megbízó/érintett személyes adatait, és nem csak a megbízó felé fennálló szerződési kötelezettség (szakipari kivitelezés megvalósulása) teljesítéséig, hanem a jogszabályban rögzített szavatossági határidő lejártáig. Ezt követően a Másodlagos adatkezelő a saját adatkezelés szabályainak megfelelően kezeli a személyes adatokat (ami szankcionálható).

Adatfeldolgozást nem végző alvállalkozók

Ebbe az alvállalkozói csoportba azok a szolgáltatók tartoznak, akik ugyan részesei az építés-kivitelezés folyamatának, de tevékenységük nem igényli az érintettiek személyes adatainak ismeretét. Tevékenységük olyan kismértékű, hogy a személyes adatokat tartalmazó tervdokumentációt nem is kapják meg, és garanciális/szavatossági helytállásuk csak az Adatkezelő fővállalkozón keresztül érvényesíthető.

A szakipari alvállalkozók önálló garanciális/szavatossági felelőssége a Megbízó Adatkezelővel kötött megbízásos jogviszony megszűnését (szerződés teljesítése) követően áll be, vagyis a személyes adatokat tartalmazó dokumentáció szerződési határidőt meghaladó őrzésével és kezelésével kapcsolatosan valósul meg. Ekkor – kettős adatkezeléssel – az alvállalkozó Adatfeldolgozóból Másodlagos adatkezelővé válik, adatkezelésére saját szabályai vonatkoznak.

Az ügyviteli adatfeldolgozók köre:

 

A szerver által rögzített és egy hónapig tárolt adatokhoz a szerverüzemeltetést végző adatfeldolgozó rendszergazdája fér hozzá, ezzel kapcsolatos tevékenységét az Adatkezelő utasításainak és az Adatkezelővel fennálló szerződés végét meghaladóan 30 napig végzi. 

A fejlesztési és karbantartási feladatokat szerződés alapján WEB fejlesztő és karbantartó végzi, mint Adatfeldolgozó. Ezen tevékenysége során az Adatfeldolgozó kijelölt fejlesztője fér hozzá a tárolt adatokhoz, tevékenységét az Adatkezelő utasításainak és az Adatkezelővel fennálló szerződés végéig látja el. 

A Platánplán Mérnöki Iroda Kft. kapcsolati hálójából adatfeldolgozónak számít az személy, vagy szervezet, aki/amely az Adatfeldolgozóval kötött szerződése alapján – beleértve a jogszabályi környezet rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – az adatok feldolgozását végzi. A Platánplán Mérnöki Iroda Kft. által tárolt adatok köréhez az Adatfeldolgozónak – részben vagy egészben – hozzáférése kizárólag a szerződés hatályossága alatt van. Az Adatfeldolgozó az adatokon bármilyen módosítást, feldolgozást csak és kizárólag az Adatkezelő írásos utasításra végez. 

Feladata az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.

Számviteli könyvelés, bérszámfejtés adatfeldolgozó szolgáltatás igénybevétele 

Adatfeldolgozó neve: SZAKINFO Kft.

Címe: 9400 Sopron, Pócsi u. 11.

Elérhetősége: szakinfo@t-online.hu (70/245-7614 99/510-655)

Képviselője: Takács Miklós

Informatikai üzemeltető, weblap szerkesztő

Adatfeldolgozó neve: Grubits Tamás E.V. (Madic Marketing)

Címe: 9495 Kópháza, Kosuth Lajos utca 44.

Elérhetősége: info@madic.hu

Képviselője: Grubits Tamás

           

Tárhely szolgáltató

Adatfeldolgozó neve: Tárhely.EU

Elérhetősége: support@tarhely.eu  +36-1-789-2789

Érintettek adatainak kezelése:

 

Az érintetti adatok nyilvántartása a szervezet saját munkavállalói-, megbízó-, beszállító- és alvállalkozó ügyfelei vonatkozásában valósul meg. 

Az ügyvitelhez kapcsolódó adatkezelés az anyagbeszerzés, tárolás és ezek értékesítése/beépítése nyilvántartásához és bonyolításához kapcsolódó számvitelei feladatok ellátásához, feldolgozásához kapcsolódik. Alapvető célja, hogy az adatkezelés szereplőinek azonosításához és a gazdasági ügyletek megvalósításához, elszámolásához szükséges adatokat biztosítása. Az ügyviteli célú adatkezelés során a személyes adatok kizárólag a működés szabályozását, ellenőrzését és elszámolhatóságát biztosítják, megőrzésük idejét a vonatkozó törvényi előírás, illetve a szerződéses kapcsolat jogszerűsége határozza meg. 

Ügyvitelhez kapcsolódó, sajátos adatkezelést igényel a tervezési tevékenység, illetve az építési tervek (engedélyezési, kivitelezési, stb.) tárolásával, megőrzésével kapcsolatos adatkezelés. A műszaki, építészeti tervek vonatkozásában kiemelt jelentősége van a célhoz kötöttség-, és az adattakarékosság általános elvének.

A számviteli, pénzügyi folyamatok (kiemelten a számlák vagy pénzügyi bizonylatok kiállítása) tekintetében tárolt és kezelt személyes adatok esetén, a jogszabályi környezet alapján meghatározott megőrzési kötelezettség terheli a Társaságot.  

Adatbiztonsági tájékoztató A jogszabályi jogalap alapján nyilvántartott személyes adatok esetében, a jogszabályban meghatározott őrzési időt követően, minden érintetti adatot az Adatkezelő hozzájárulási jogon nyilvántartott adattá minősít, amennyiben a jogszabályban meghatározott őrzési idő lejárata a kereskedelmi ügylethez kapcsolódó irattári tervben meghatározott selejtezési időt megelőzően lejár. 

 Vonatkozik az átminősítés kötelezettsége a műszaki, építési tervek adatkezelésére is azzal a kitétellel, hogy a szavatossági idő (15 év) leteltéig megőrzött tervek esetében fokozottabb jelentősége van a célhoz kötöttségnek és az adattakarékosságnak.  A jogszabályi jogalap átminősítési kötelezettsége a szavatossági határidő lejáratának időpontjában válik esedékessé, és az átminősítést az Adatkezelő kizárólag az érintett természetes személy – mint ügyfél – közvetlen tájékoztatása mellett végezheti. A rögzített szavatossági idő leteltével tehát az Adatkezelő az Érintett tájékoztatása mellett, annak hozzájárulásával és a hozzájárulás visszavonásáig archiválhatja a műszaki terveket abból a célból, hogy az Érintett, vagy annak a helyébe lépő jogutód (ingatlan időközbeni értékesítésével megjelenő új tulajdonos) által kezdeményezett felújítás, átalakítás céljából a műszaki terveket felhasználhassa. A hozzájárulási jogviszony alapján megvalósuló adatkezelés során fizikailag törölni kell az Érintett – nevén és a helyszín beazonosítására vonatkozó adatokon kívüli – terven szereplő adatait, hisz relevanciája kizárólag a beazonosíthatóságnak és a tervben megjelenített műszaki tartalomnak van.

Az Adatkezelő gondoskodik az adatok biztonságáról, továbbá megteszi mindazokat a technikai intézkedéseket, illetve kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adatvédelmi rendelkezések megvalósulásukhoz szükségesek. A Felhasználó által megadott adatokért, azok helyességéért, teljességért és valódiságáért a Felhasználó felelős. A tévesen megadott adatokból eredő károkért az Adatkezelő akkor sem felel, ha az adat téves jellegét felismerhette.

Az adatvédelmi nyilatkozat egyoldalú módosításának lehetősége

Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen adatvédelmi nyilatkozatot a Felhasználók előzetes értesítése nélkül egyoldalúan módosítsa. A módosítást az adatkezelő minden esetben az hatálybalépést megelőzően 15 nappal elérhetővé teszi a weboldalán a hatályban lévőtől függetlenül. A hatályát vesztett tájékoztatót az Adatkezelő archiválja. A módosítás hatályba lépését megelőzően és azt követően is joga van visszavonni ezt a hozzájárulással kezelt adatok tekintetében. Amennyiben nem vonja vissza, úgy elfogadottnak kell tekinteni a hatályos, módosított adatvédelmi nyilatkozatot.

Valamennyi, az adatvédelmi nyilatkozatunkban közzétett metódus az Érintett személyes adatainak kezelésével kapcsolatos eljárásra vonatkozik. A nem személyes adatok kezelésével kapcsolatban külön nyilatkozatot nem teszünk. 

Adatvédelmi incidens bejelentése

Tekintettel arra, hogy adatvédelmi incidensek bármelyik Adatkezelőnél előfordulhatnak és ilyen esetekben az Adatkezelőknek a rendeletben meghatározott és a tagállami szabályozásban pontosított határidőben kell reagálniuk, fontos, hogy mint Adatkezelő mindent megteszünk az incidensek megelőzésére. Az Adatkezelő belső szabályzatban rendezte az incidensek kezelésével kapcsolatos teendőket, felelősségi köröket (ez tartalmazza a hatóság felé történő bejelentéssel kapcsolatos tennivalókat és az érintettek tájékoztatásával kapcsolatos lépéseket is), és kialakította az incidensek belső nyilvántartási rendjét.

Ugyanakkor kérjük Felhasználóinkat, hogy amennyiben bármilyen arra utaló jelet tapasztalnak a weboldalunk használata során, amely arra utal, hogy: 

  •  személyes adataik feletti rendelkezés elvesztették vagy a jogaik korlátozását észlelik 
  • a személyazonosság-lopást vagy a személyazonossággal való visszaélést tapasztalnak 
  • adatok bizalmas jellegének sérülését, feltételezik,

azt az Adatkezelőnek haladéktalanul jelezzék, hogy megtehessük a szükséges intézkedéseket. 

Érintettek jogai és általános jogorvoslati lehetőségei

A hozzáférés joga

Az Érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a rendeletben felsorolt információkhoz hozzáférést kapjon.

 

A helyesbítéshez való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. 

 

A törléshez való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje meghatározott feltételek esetén.

 

Az elfeledtetéshez való jog

Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő Adatkezelőket, hogy az Érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

 

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
  • az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, vagy védelméhez;
  • az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

 

Az adathordozhatósághoz való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta (…).

 

A tiltakozáshoz való jog

Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból, bármikor tiltakozzon személyes adatainak a kezelése ellen.

Az Érintett jogorvoslati lehetőségei

Amennyiben az Érintettet tiltakozása ellenére a személyes adatai kezelésével kapcsolatban jogsérelem éri, úgy az alábbi jogorvoslati lehetőségekkel élhet:

  • Tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését
  • Hozzájárulás jogalapján kezelt adatok tekintetében kérheti a személyes adatok törlését. Visszavonhatja hozzájárulását.
  • Kérelmére tájékoztatást adunk az általunk kezelt, illetőleg az általunk megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról.
  • A Felhasználó személyes adatát töröljük, ha kezelése jogellenes, ha azt kéri, ha az adatkezelés célja megszűnt, ha az hiányos vagy téves, és ez az állapot jogszerűen nem korrigálható – feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki – vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte.

A Felhasználó tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha

  • a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez, vagy az Adatkezelő, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el
  • a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik
  • az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges.

Adatkezelő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb egy hónap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Ha az Adatkezelő az Érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította. Amennyiben a Felhasználó az Adatkezelő által meghozott döntéssel nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulhat. A bíróság soron kívül jár el. A perre az Adatkezelő székhelye szerinti bíróság illetékes, de a per – az Érintett választása szerint – az Érintett lakóhelye szerinti bíróság előtt is megindítható.

 

Adatvédelmi főhatóság 

 

Az Adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

 

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5. 

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu