2021 szín trendek és belsőépítészeti alkalmazásuk

2021 szín trendek és belsőépítészeti alkalmazásuk

A Pantone az elmúlt 20 éven át minden évben kihirdeti az év színeit.

Az idei színek PANTONE 17-5104 Ultimate Gray + PANTONE 13-0647 Illuminating Yellow. A Pantone szerint ez a két szín, a szürke és az aranyló sárga a pozitivitást és a lelki erőt szimbolizálja. Valljuk be ezeknek az erényeknek idén nagy hasznát vesszük ismerve a jelen helyzetet és korlátozásokat.

Ezt aztán a világon minden területen alkalmazzák, mint például pár éve sokakat lázba hozott a zöld pálmafalevél minta, flamingókkal stb. akkor azok a színek és formák domináltak. A divattervezőktől, belsőépítészeken át még az irodaszerek világában is felbukkannak az adott évre jellemző trendek. Természetesen ennél azért árnyaltabb a kép. Hiszen évszaknak, ünnepnek, helységnek-funkciónak vagy éppen életkornak megfelelő színeket ezentúl is bátran alkalmazzunk és ne rendeljünk alá mindent a divatnak. 

A Pantone által kiadott év színei mellett persze mindig futnak egyéb trendek is, amik az adott iparágra/országra/kultúrára jellemzőek, illetve valahova késéssel érkezik az újdonság szele, így ami nekünk új az lehet máshol már lefutott.

Kinek való?

Akinek tetszik ez a színkombináció. Ennyire egyszerű! Azért, mert valami divatos, nem kötelező az egész lakást áttervezni, ha nekünk egyáltalán nem a stílusunk. A szürke és a sárga kombinációja elég domináns jelenség, nem mindenkinek könnyen befogadható.

Érdemes átgondolni azt is, hogy az otthonunkat még hány évig szeretnénk használni. Ha 5 éven belül eladjuk, akkor nem érdemes nagyon egyedire átalakítani, mert kisebb vevőkört fogunk bevonzani vele. Ilyenkor általában a semleges színeket érdemes használni. Ehhez tökéletes a fenti szürke árnyalatot, fehérrel vagy fával kombinálni. A sárga szín pedig cserélhető dekoráció formájában megjelenhet természetesen, mint szőnyeg, függöny, dísztárgyak, mozdítható bútorok stb. Így akár mi is évről évre vagy évszakról évszakra is tudjuk a hangulatunknak megfelelővé varázsolni a lakásunkat.

Mivel most jóval több időt töltünk otthonunkban, a színek és formák sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak. Ezért érdemes megnyugtató, komfortos hangulatot teremteni saját magunk és családunk számára. Hogy mit jelent az otthonos? Mindenkinek mást, ezért nyugodtan hallgasson a szívére, válassza kedvenc színeit, puha anyagokat, olyan fali dekorációt, ami örömmel tölti el, ha ránéz. 

Az idén szintén népszerű földszínek, pasztellek vagy a sötétkék és sötétzöld királyi színkombinációiban mindig meg lehet találni a nyugalmat, amire vágyunk.

Hogyan alkalmazzuk?

A szürke-sárga kombinációt használhatjuk ultra modern belső terekbe és vintage interiorokban egyaránt. Ebben az esetben a tárgy formája és mintája lesz a meghatározó. Számos variációját megvásárolhatjuk lakástextilben, tapétában, ülőalkalmatosságokban egyaránt. Azt is el kell dönteni, hogy mennyit akarunk egy-egy színből megmutatni. Elég lehet, ha csak egy fotel kap hangsúlyos színt és máris feldobta a szoba hangulatát. Arra mindenképpen figyeljünk, hogy miután kiválasztottunk 1-2 fő és 1-2 mellék színt vagy mintát, ne vigyünk be további, ezektől eltérő színeket/mintákat, mert nagyon összevisszának fog hatni. Szerencsére ma már a nagyobb lakberendezési áruházakban színekre és stílusokra lebontva találhatunk ízlésünknek megfelelő darabokat.

A szürke és a sárga színhez mindig jól passzolnak a fekete és fehér színek. Emellett a növények természetes zöldes árnyalatai mindenhol jól mutatnak. A kiegészítőknél választhatunk vintage fa bútorokat, vagy indusztriális fémet mindegyik garantáltan karakteres megjelenést kölcsönöz a szobának.

Egyedi vagy mainstream?

Amennyiben egyedi stílust szeretnénk kialakítani otthonunkban mindenképpen bízzuk ezt belsőépítész szakemberre. Így biztosan nem fogjuk látni máshol azokat a beltéri elemeket, amik nálunk vannak. Fantáziadús, innovatív megoldásokat kaphatunk, kimondottan a mi otthonunkra szabva, amikkel nem találkozunk a mainstream kínálatban. Ha fontos számunkra az egyediség és hajlandóak vagyunk erre áldozni ez a legjobb megoldás.

Amennyiben egy költséghatékony trendi vonalat követnénk sok inspirációt találhatunk az interneten, magazinokban, áruházakban. Néha elég az is, ha csak a bútorokat átrendezzük, lecserélünk néhány virágcserepet vagy díszpárnát és máris egy egészen új hangulatot kapunk.

Mindenképpen vegyük figyelembe a szoba adottságait, milyen fekvésű, mennyire világos, mennyire tágas. Egy sötét szobát ne fessünk sötét színűre, vagy egy egyébként sem nagy nappaliba ne akarjunk mindenáron még egy bútort bezsúfolni, csak azért, mert most az a trendi. Ebben az esetben is a kevesebb néha több elvet kövessük.

Ne felejtsük el a textúrákat sem, érdekes hatásokat lehet elérni különböző felületek egymásmellé helyezésével még akkor is, ha ezek egyforma színűek, megakad a tekintet rajtuk, elegáns, letisztult érzetet kelt a nézőben.

Az úgy nevezett mood board-ok sokat segíthetnek eldönteni számunkra, hogy milyen színkombinációjú legyen a szobánk. Szedjünk össze olyan színű, textúrájú anyagokat, amiket a fő irányadónak tekintünk és ehhez keressünk kiegészítőket, mint az az alábbi két képen is látható.

Vegyük észre, hogy a hasonló színárnyalatok különböző kombinációja mégis milyen más érzetet kelt bennünk. Így mindenki a saját egyéniségéhez tudja igazítani az otthonát.

Jön a tavasz, a természet megújul, legyünk hát mi is bátrak, merjünk kísérletezni a színekkel, formákkal, mintákkal és frissítsük fel az otthonunkat!

írta: 

Boros Eszter

okl. építész tervező-művész

Ossza meg a hírt!