Meghitt otthon új faszerkezeti bővítéssel

Meghitt otthon új faszerkezeti bővítéssel

Átadás: 2010

Méret: 145,81 m2 (földszint, tetőtér)+ 11 m2 terasz

Helyszín: Répcelak, Vas vármegye

Feleségével együtt úgy vágtak bele az átépítésbe, hogy átgondolták, összeírták mi fontos számukra egy otthonban, milyen máshol látott megoldások tetszenek nekik. A legfontosabbnak találták, hogy sok természetes fény jusson a házba, a nagy tereket, és egy a gyerekek számára is biztonságos házat. A család igényeit és a már meglévő épület egyedi adottságait figyelembe véve a faházépítésben nagy tapasztalattal rendelkező, soproni faipari mérnök, Bogdán Attila (Platánplán Kft.) – a későbbi kivitelező – hozta összhangba. A megoldás az étkező feletti galéria megnyitásnak ötlete volt.
A család életének része a karate, ezért az otthonukban a keleties stílust is igyekeztek megjeleníteni. Ez több helyen, például a szerkezetben, a pergolánál, a belső nyílászáróknál és a lépcsőnél is sikerült, mégsem hatnak erőszakosan a keleti motívumok. „Az építéskor nagyon sok fával dolgoztunk, így hogy a harmóniát megteremtsük, igyekeztünk ezt más anyagokkal – fém, üveg és kő elemek, felületek – használatával ellensúlyozni.” – mondja a tulajdonos.
„Meseszép ez a környék, ha esik a hó, olyan, mint egy festményen.” – mondja Olivér. „De igazából ez a ház télen, nyáron, mindig gyönyörű. Azt hiszem, leginkább a megnyugvást jelenti a számunkra a rohanó hétköznapokban.
Egy ideális helyszín, ahol gyermekeink felcseperedhetnek.”

GM download

Letöltés

Töltse le a referencia munkánkról készült Gerendaházak Magazin cikket.